6 Aug 2012
My Week With Marilyn (2011)

Ez a bejegyzés már február 20. óta itt porosodik, de úgy érzem, most elég aktuális Marilyn Monroe egy hetéről írni.
Az Egy hét Marilynnel-t (My Week With Marilyn) azt hiszem, még a bemutató másnapján mentünk el megnézni az egyik barátnőmmel (én ugye “hivatalból” is érdekelt voltam, hiszen Emma Watson is játszik benne – igaz, hogy csak kisebb szerepe van, de akkor is), és kellemesen csalódtam, mert valami teljesen másra számítottam.
Szóval, a film (mint ahogy cím is sugallja), Marilyn Monroe egy hetét mutatja be a Herceg és a táncoslány (The Prince and the Showgirl) forgatásán Angliában. A történetet Sir Laurence Olivier (Kenneth Branagh) egyik fiatal asszisztense, Colin Clark (Eddie Redmayne) meséli el, aki szülei kapcsolatainak köszönhetően kerül a film forgatására, ahol megismerkedik az ünnepelt sztárral és szexszimbólummal, a frissen házasodott Marilyn Monroeval (Michelle Williams). Marilyn és Colin között furcsa kapcsolat alakul ki, és ahogy a nő is bevallja, Colin mellett fiatalabbnak érzi magát. A film másfél órája alatt megismerhetjük Marilynt is, a rá nehezedő nyomást, félelmeit, nehézségeit, és természetesen a szexszimbólumot is.

Nekem nagyon tetszett a film, Michelle Williams szerintem remek Marilyn volt, a történet is nagyon jó, mindenképpen nézzétek meg, ha van egy kis időtök! Főleg azok, akik eddig úgy gondoltam Miss Monroe-ra, mint egy üresfejű hollywoodi nőcskére – mert ha tényleg olyan volt, mint amilyennek Colin Clark is leírta a könyvében (amiből a film is készült), nagyon sok mindenre kapunk választ Marilynnel kapcsolatban.




